Szálláshelyek, wellness, vendéglátás, szállás-utazás, belföldi turizmus, üdülési csekk, szállásfoglalás, útikalauz
Magyar Magyar
 
OnlineLap lapcsalád
MI KERESÜNK ÖNNEK SZÁLLÁST!
0-24-ig
Online kérés
A szolgáltatás díja:
2.000 Ft/keresés
Most is hívhat:
30/249-2990
Felhasználónév:
Jelszó:


Dél-Alföld / Békés megye

Békéscsaba


lapcsalád
Békéscsaba

A Tiszántúl délkeleti részén fekszik. Békéscsaba megyei jogú város 67.000 lakosával, közúti és vasúti csomópontjával, fejlődő infrastruktúrájával Magyarország délkeleti kapujában a térség legjelentősebb települése.

A környék az őskor óta lakott. A vaskorban a szkíták, majd a kelták, utána a hunok hódították meg. A honfoglalás után több kisebb település állt a területen.

A Csaba nevű falut az 1330-as években említik először, neve török eredetű, az azonos személynévből származik. Csaba mellett nyolc másik település állt azon a helyen, ahol most a város. A török időkben a város eleinte fennmaradt, de a 17. század folyamán, a törökkel folytatott harcok során elpusztult.

1715-ben Csabát lakatlan helyként említik, egy évvel később azonban nevét már az adófizető városok közt találjuk. Az újratelepítés Harruckern János Györgynek köszönhető, aki kitüntette magát a török elleni harcokban és így megvásárolhatta Békés megyét. Nagy szerepe volt a város újbóli benépesítésében: szlovák parasztokat telepített le. A város ma is a magyarországi szlovák kisebbség kulturális központja.

1840-ben Csaba mezővárosi rangot kapott. 1847-re a város az ország húsz legnagyobb városa közt volt, népessége elérte a 22 000 főt. Ettől függetlenül még mindig egy nagyra nőtt falura hasonlított kis házakkal zsúfolt, sáros utcáival.

1858-ra elérte a várost a vasútvonal, és felgyorsult a fejlődés. Új házak, gyárak épültek. A 19. század végén azonban a munkanélküliség nagy gondot jelentett, és 1891-ben munkáslázadás tört ki, melyet román katonák segítségével fojtottak el. A város egyik legfontosabb személyisége Áchim L. András volt, aki pártot alapított parasztokból, és elérte, hogy Békéscsaba rendezett tanácsú város legyen.

Az I. világháború sok szenvedést hozott. 1919 és 1920 között Békéscsaba román megszállás alatt állt. A trianoni békeszerződés után Magyarország elveszítette legnagyobb déli városait, többek közt Aradot és Nagyváradot, és Békéscsaba egyike lett azoknak a városoknak, amelyeknek át kellett venniük az elveszítettek szerepét. A két világháború közötti gazdasági válság szegénységet és munkanélküliséget hozott, 1925-ben pedig még árvíz is pusztított a városban.

A II. világháború idején csatákat nem vívtak a környéken, de 1944-ben két tragikus esemény is megrázta a várost: június 24. és 26. között több mint 3000 zsidót indítottak útnak Auschwitz felé, szeptember 21.-én pedig a brit és amerikai légierő bombázta a vasútállomást és környékét, több mint 100 ember halálát okozva. Október 6.-án a szovjet hadsereg elfoglalta a várost.

A szocializmus idején Békéscsaba megyeszékhely lett (1950) és Magyarország egyik legfontosabb élelmiszeripari központjává fejlődött. Az 1990-es években a rendszerváltás után az ipar válságba került, rengetegen elveszítették az állásukat. A város mostanra túljutott a mélyponton.

  • Látnivalók

    • Evangélikus Kistemplom (barokk, a 18. század közepéről)
      Békéscsaba, Luther út 1.
    • Evangélikus Nagytemplom (klasszicista, 19. század eleje)
      Békéscsaba, Szeberényi tér
    • Városháza (romantikus, épült Ybl Miklós tervei alapján, 1873-ban)
      Békéscsaba, Szent István tér 7.
    • Görögkeleti-Ortodox-Román Templom
      Békéscsaba, Bartók Béla út 53.
    • Jókai Színház
      Békéscsaba, Andrássy út 1.

  • Múzeumok

    • Csabai Tanya és Gabonatörténeti Kiállítóhely
      Békéscsaba, Gyulai út 65.
    • Jankay Gyűjtemény és Kortárs Galéria
      Békéscsaba, Andrássy út 37-43.
    • Meseház
      Békéscsaba, Békési út 17.
    • Munkácsy Mihály Múzeum
      Békéscsaba, Széchenyi út 9.
    • Munkácsy Emlékház
      Békéscsaba, Gyulai út 5.
    • Szlovák Tájház
      Békéscsaba, Garay út 21.


  • Programok

    • Március és április:
      Békéscsabai Tavaszi Fesztivál
    • Április:
      Csaba Expo Nemzetközi Kiállítás és Vásár
    • Május:
      Csabai Sörfesztivál
    • Július és augusztus:
      Lecsófesztivál
    • Szeptember:
      Garabonciás Napok
      Szüreti Mulatság
    • Október:
      Csabai Kolbászfesztivál

Tourinform Iroda
5600 Békéscsaba, Szent István tér 9.





  Főoldal Hírlevél, hírek Könyvjelzőkhöz Kezdőlapom Link küldése Kapcsolat Médiaajánlat  
 

Ingyenes regisztráció (szálláshelyek részére)

Írjon nekünk!
Észrevételek, javaslatok:
Név:
E-mail cím:
Ezt a kódot:
Kérjük írja ide:

Gyors megkeresés (szállás keresők részére)

Írjon nekünk!
Észrevételek, javaslatok:
Név:
E-mail cím:
Ezt a kódot:
Kérjük írja ide:
 
OnlineLap.COM www.onlinelap.com
Szálláshelyek, vendéglátás
Országos lap
Copyright ©2004- 2012. OnlineLap Média Összes oldalletöltés (2006. május 23. óta): 47550578