Szálláshelyek, wellness, vendéglátás, szállás-utazás, belföldi turizmus, üdülési csekk, szállásfoglalás, útikalauz
Magyar Magyar
 
OnlineLap lapcsalád
MI KERESÜNK ÖNNEK SZÁLLÁST!
0-24-ig
Online kérés
A szolgáltatás díja:
2.000 Ft/keresés
Felhasználónév:
Jelszó:


Közép-Dunántúl / Fejér megye

Etyek

Etyek

Etyek Fejér megye északkeleti peremén, az Etyeki-dombság kezdetén fekszik. Adottságai szinte megegyeznek Champagne-éval. A viszonylagos szeles, kevés csapadékkal és bőséges napsütéssel jellemezhető klíma, valamint a löszös, mészköves talaj karakteres borok készítése rendelték a területet. Nem csoda hát, hogy a környéken már a rómaiak idejében is foglalkoztak szőlőműveléssel, azonban a szőlőtermesztés ma ismert hagyományait az 1700-as évek elejére vezethetjük vissza.

1720 és 1770 között 112 német családot telepítettek a községbe, akik felszántották a letarolt földeket, kiirtották az erdőket és néhány évtized alatt felvirágoztatták a mezőgazdaságot.

Etyek az 1860-as évek közepétől vált igazán a főváros szőlőskertjévé. Több száz, kőből rakott pince épült, amelyek jelentős része most is használatban van. Fejlődtek a szőlőtermelés, - szüret és - feldolgozás speciális eszközei, monumentális, ma is működőképes bálványsajtók készültek.

Az etyeki bort - felfedezve annak kiváló tulajdonságait pezsgő készítéséhez - a századforduló után szinte kizárólagosan Törley József budafoki pezsgőgyára vásárolta fel. A II. világháború után a helyi szőlőkultúra is válságba jutott. A fordulatot az 1955-ös év hozta meg, amikor megalakult a Hungarovin borgazdasági kombinát etyeki célgazdasága.

A Bicskétől Pákozdig húzódó 1600 hektárnyi szőlőültetvény 1990-ben emelkedett borvidéki rangra. Az Etyeki Borvidék megnevezést az 1997. évi bortörvény Etyek-Budai Borvidékre változtatta.

A történelmi jelentőségű Körpince pinceegyüttes, a Kecskegödör, a Sóskúti úti pincesor, az egyedülálló présházak, a gyönyörű szőlőhegyek, a szőlőművelés és borkészítés tárgyi örökségei a múltról tanúskodnak, és kiváltják belőlünk a bor és a szőlőkultúra hagyománya iránti megbecsülést.

Látogasson el a borútra, kóstolja meg a fínom borokat, falusias ételeket, házi sajtokat! Tegyen egy sétát Etyeken a Magyar-kút és a Kálvária, a botpusztai kápolna és a halastó körül.

Ajánlott útvonal autóval: Budapestről az M1-en Biatorbágy leágazásig, majd az 1-es főuton a biatirbágyi körforgalomig autózunk. A községen áthaladva Etyek felé vesszük az irányt. Innen már csak 6 km. és Etyeken vagyunk! Etyeken továbbhaladva Alcsútot érintve Felcsútra érkezünk.

Utazás autóbusszal: Budapest Etele-tér állomásról menetrendszerinti Volánbusz járatok indulnak Etyekre. Felcsútra és Bicskére a Népligettől és a Széna térről, Tökre és Pátyra a Széna térről lehet eljutni a Volánbusz járataival.

  • A település története

Időszámításunk előtt 9000-től az I. század kezdetéig a Magyar-kút feletti Kakukk-hegyen és a Kálvária-dombon jött létre ősemberi település.
Időszámításunk után 10-től 379-ig egy római kolónia található e helyen.
379-től a honfoglalásig (896-ig) hunok, avarok, eraviszkuszok élnek itt.
896 és 1326 között a falu a Csák nemzetség Fejér megyei birtokainak a része.
1326-ban királyi birtok lesz, a XIV. század közepétől 1543-ig a székesfehérvári káptalan tulajdonába kerül.
1543 és 1686 között török hódoltsági területként a budai szandzsákhoz csatolják.
1637-ben a jezsuiták komáromi rendházának adományozzák a falut, akik 1720 és 1770 között 112 német családot telepítenek a községbe.
1777-ben Mária Terézia Etyeket is a restaurált székesfehérvári káptalannak adományozza.
A község szomorú eseményei, a kétszer pusztító pestisjárvány, az első és második világháború sok áldozatot hozott.
A település németajkú lakosságának 80%-át (2300 főt) 1946 márciusában a németországi Stuttgart környékére telepítik ki.
1953 februárjában az ÁVH 51 embert deportált Tiszaszentimrére.

  • Bortúrák

A gasztronómia útján: A gasztronómiai élvezetek sorát Felcsúton, az André Kecske-sajt-farmon kezdjük.

A farm és a kisüzem megtekintése után különböző ízesítésű kecskesajtokat kóstolunk. Túránkat Etyeken, az Öreghegy vagy az Újhegy egyik pincéjében folytatjuk. A borkóstoló után betérünk az Etyek Vendégfogadóba.

Az itt szervírozott ebéd elfogyasztása után a Kecskegödör vagy a Körpince egyik pincéjében bort, majd az Etyeki Párlatházban szőlő-, illetve borpárlatokat kóstolunk. Ha úgy döntünk, hogy a program után nem ülünk autóba, aludjunk egyet a község egyik panziójában! Ez esetben érdemes a napot egy könnyű vacsorával zárni.

Etyeki túra (múlt és jelen): Kirándulásunkat az Etyeki Németek Egyesülete helytörténeti kiállításának megtekintésével kezdjük. A sváb kultúra megismerése után az 1800-as években épült pincesorokat (Körpince, Kecskegödör) tekintjük meg. Borkóstoláson veszünk részt, majd ebédelünk a Mester utca, a Biai úti borház vagy a Sóskúti úti pincéinek egyikében. Ebéd után meglátogatjuk Etyek nevezetességeit: Magyar-kút, Kálvária domb stb. Délután egy öreghegyi vagy újhegyi pincében bort kóstolunk, vacsorára szalonnát sütünk.

Ízelítő a borvidékből: Felcsúton, az André kecske-sajt-farmon kezdjük túránkat. A farm megtekintése és az ízletes kecskesajtkóstoló után az Alcsúti Arborétumban teszünk egy sétát. A séta után lovaskocsival körbejárjuk a Göböli-halastavat. A Kecskegödörben bort kóstolunk, majd ebédelünk. Ezután Tökön vagy Bicskén folytatjuk a borkóstolást. A töki borkóstoló előtt a Zsámbéki Romtemplom és Lámpamúzeum, a bicskei borkóstoló előtt a bicskei Batthyány-kastély megtekintését ajánljuk.

  • Állandó rendezvények
    • Április és május:
      Nyitott Tavasz
    • Május vége:
      Etyek Pincefesztivál
    • Július eleje:
      Etyeki Búcsú
    • Szeptember és október:
      Nyitott Ősz
    • Szeptember vége:
      Etyeki Kezes-lábos
    • Etyeki Borút Egyesület
      2091 Etyek, Körpince köz 4.

  • Vendéglátók

    • Alexandra Kispincészet - Etyek, Kecskegödör
    • André Kecske-Sajt-Farm - Felcsút, Szári út 50.
    • Átrium Panzió és Borház - Etyek, Deák Ferenc u. 45/a
    • Bacskai Pincészet - Etyek, Szépvölgy
    • Bormester Pincészet - Etyek, Kecskegödör
    • Buzál-Mórocza Pincészet - Etyek, Váli út 2004 hrsz.
    • Demján Pince - Etyek, Kálvária tér 1.
    • Etyeki Bortár - Etyek, Öreghegy, Kecskegödör
    • Etyeki Borudvar - Etyek, Kecskegödör 0406/4/g
    • Etyeki Kúria Borgazdaság - Etyek, Öreghegy Pf: 7
    • Etyeki Párlatház - Etyek, Kossuth Lajos út 54.
    • Etyek Présház - Etyek, Újhegy u. 6.
    • Fetzer Pince - Etyek, Öreghegyi út, 2025 hrsz.
    • Gombai és Fia Borgazdaság - Etyek, Mester út 72.
    • Haraszthy Vallejo Pincészet - Etyek, Öreghegy 2109 hrsz.
    • Juhász Borászati Kft. - Bicske, Galagonyás dűlő 6495 hrsz.
    • Jiliusvin Bt. - Orosz Gyula Pincészete - Etyek, Mester út 76.
    • Kattra Pincészet - Etyek, Biai úti borház
    • Kácsor Fogadó - Etyek, Alcsúti út 12.
    • Kálna Pincze - Etyek, Sóskúti út 0432, 0433 hrsz.
    • Keindl Zoltán Pincészete - Etyek, Kecskegödör
    • Kovács Pince - Tök, Pincesor 1334/1 hrsz.
    • Krajcsi Családi Pincészet - Etyek, Körpince
    • Mérei Pince - Etyek, Hegyköz utca 2/a és Öreghegy
    • Nagy József Pincészete - Etyek, Körpince
    • Nyakas Pince - Tök, Központi major
    • Pekk Pincészet - Bicske, Rákóczi út 4.
    • Rókusfalvi Pince - Etyek Vendégfogadó - Etyek, Alcsúti út 4.
    • Staudinger Pince - Etyek, Öreghegyi út
    • Szalay Pince - Etyek, Körpince
    • Tátrai Pincészet - Etyek, Biai út, Sánci Borház
    • Thüzes Udvarház Pincészete - Etyek, Sóskúti út
    • Törley Pezsgőpincészet Kft. - Budapest, Háros út 2-6.
    • Velezvin Borászati Kft. - Etyek, Körpince
    • Vértes Vilmos Pincészet - Páty, Torbágyi út 1577 hrsz.
    • Wine & Olive Kft. - Etyek, Alcsúti út 2.


Települések
Abádszalók
Abaliget
Abasár
Abaujszanto
Abaujvar
Abda
Abony
Ábrahámhegy
Adacs
Agárd
Aggtelek
Ajka
Akasztó
Almamellék
Alsómocsolád
Alsónána
Alsóörs
Alsópáhok
Alsóregmec
Apagy
Apaj
Apátistvánfalva
Apátvarasd
Apostag
Arka
Arlo
Ásotthalom
Asvanyraro
Aszófő
Bábolna
Bácsalmás
Bácsbokod
Badacsony
Badacsonylábdihegy
Badacsonyörs
Badacsonytomaj
Badacsonytördemic
Bag
Baja
Bajánsenye
Bajna
Bakonybél
Bakonyjákó
Bakonykoppány
Bakonynána
Bakonyszentkirály
Bakonyszentlászló
Bakonyszücs
Baks
Baktalórántháza
Balassagyarmat
Balaton
Balatonakali
Balatonakarattya
Balatonalmádi
Balatonalmádi-Káptalanfüred
Balatonberény
Balatonboglár
Balatonfenyves
Balatonföldvár
Balatonfüred
Balatonfűzfő
Balatongyörök
Balatonkenese
Balatonkeresztú
Balatonkeresztúr
Balatonlelle
Balatonmagyaród
Balatonmáriafürdő
Balatonrendes
Balatonszárszó
Balatonszemes
Balatonszepezd
Balatonszéplak
Balatonudvari
Balatonvilágos
Ballószög
Balmazújváros
Bánk
Bánya
Baracska
Báránd
Barcs
Bárdudvarnok
Baskó
Báta
Bátaapáti
Bátonyterenye
Bátorliget
Battonya
Bázakerettye
Békés
Békéscsaba
Békésszentandrás
Bekölce
Bélapátfalva
Bér
Beregdaróc
Berekfürdő
Berettyóújfalu
Berkenye
Berzence
Besenyőtelek
Biatorbagy
Bicserd
Bicske
Biharkeresztes
Bikács
Bikal
Bodajk
Bodony
Bodrogolaszi
Bódvaszilas
Bogács
Bókaháza
Boldogasszonyfa
Boldogkőváralja
Bóly
Bonnya
Bonyhád
Borgáta
Borgétafürdő
Borsfa
Bozsok
Bózsva

Bő-Bükfürdő
Bödeháza
Bögöte
Bősárkány
Bőszénfa
Budakeszi
Budaörs
Budapest
Bugac
Buják
Buzsák
Bük
Bükfürdő
Bükkaranyos
Bükkszék
Bükkszenterzsébet
Bükkszentkereszt
Bükkszentmárton
Bükkzsérc
Cák
Cegléd
Celldömölk
Cered
Cigand
Csabdi
Csapod
Csemő
Csenger
Csepreg
Csepreg/Bük
Cserépfalu
Cserkeszőlő
Cserszegtomaj
Csertő
Csesznek
Csesztreg
Csibrák
Csókakő
Csokonyavisonta
Csongrád
Csopak
Csöde
Csurgónagymarton
Dabas
Darnozseli
Dávod
Debrecen
Debréte
Decs
Dédestapolcsány
Dég
Délegyháza
Demjén
Dévaványa
Devecser
Diósjenő
Diosviszlo
Dobogókő
Doboz
Dombori
Dombóvár
Dombóvár-Gunaras
Dombrád
Domonyvölgy
Domoszló
Dorog
Döbröce
Döbrönte
Dömös
Dömsöd
Dravapiski
Drégelypalank
Dubicsany
Dunabogdány
Dunaegyhaza
Dunaföldvár
Dunaharaszti
Dunakeszi
Dunakiliti
Dunapataj
Dunapataj-Szelid
Dunaszeg
Dunaszekcső
Dunaszentpal
Dunasziget
Dunaújváros
Dunavarsány
Dunavecse
Ebes
Ecséd
Edeleny
Eger
Eger-Szarvaskő
Egerbakta
Egerszalók
Egerszólát
Égerszög
Egervár
Egyek
Egyhazashetye
Egyhazaskozar
Egyházasrádóc
Emőd
Encs
Enying
Eplény
Érd
Erdőbénye
Erdősmárok
Erdősmecske
Erdőtarcsa
Erdőtelek
Érsekcsanád
Esztergályhorváti
Esztergom
Etyek
Fadd
Fadd-Dombori
Fajsz
Farkasfa
Farkaslyuk
Felcsút
Felsőörs
Felsőpáhok
Felsőszölnök
Felsőtárkány
Felsőtengelic
Fertőboz
Fertőd
Fertőd-Sarród
Fertőhomok
Fertőrákos
Fertőszéplak
Fony
Fonyód
Fonyód-Alsóbélatelep
Fonyód-Bélatelep
Fonyódliget
Forró
Fót
Fülesd
Fülöpszállás
Füzér
Füzérkomlós
Füzérradvány
Füzesgyarmat
Fűzvölgy
Gadány
Galambok
Galgahévíz
Galgamácsa
Galyatető
Ganna
Gánt
Gánt-Bányatelep
Garáb
Gárdony
Gávavencsellő
Gomba
Gordisa
Gosztola
Göd
Gödöllő
Gönc
Gönyű
Gulács
Gyál
Gyékényes
Gyenesdiás
Gyomaendrőd
Gyopárosfürdő
Gyömrő
Gyöngyös
Gyöngyöshalász
Gyöngyössolymos
Gyöngyöstarján
Győr
Győr-Ménfőcsanak
Győrszentiván
Győrújbarát
Gyula
Gyulakeszi
Hajdúböszörmény
Hajdúnánás
Hajdúszoboszló
Hajdúszovát
Halászi
Harka
Harkány
Háromhuta
Hárskút
Hatvan
Hédervár
Hegyesd
Hegyeshalom
Hegyhátszentjakab
Hegykő
Hegymagas
Hejce
Hencse
Hercegkút
Hernádszurdok
Hévíz
Hidegkut
Hidegség
Hímesháza
Hódmezővásárhely
Hollóháza
Hollókő
Homokmégy
Hortobágy
Hortobágy-Máta
Horvátzsidány
Hosszúhetény
Hosszúpereszteg
Hőgyész
Ibrány
Igal
Iharos
Inárcs
Irota
Isaszeg
Istenmezeje
Ivanc
Ják
Jakabszállás
Jánd
Jánoshalma
Jánossomorja
Járdánháza
Jásd
Jászapáti
Jászárokszállás
Jászberény
Jászkarajenő
Jászkisér
Jászszentandrás
Jászszentlászló
Jásztelek
Jósvafő
Kács
Kálmánháza
Kalocsa
Kapolcs
Kápolnásnyék
Kaposvár
Káptalanfüred
Káptalantóti
Kapuvár
Kárász
Karcag
Károlyfalva
Kaszó
Kazincbarcika
Kecskéd
Kecskemét
Kecskemét-Hetény
Kehidakustány
Kékcse
Kéked
Kékestető
Kemence
Kenyeri
Kerecsend
Kerekegyháza
Kerkafalva
Keszthely
Kesztölc
Kétegyháza
Kétpó
Kétvölgy
Királyszentistván
Kisbér
Kisfüzes
Kisgyőr
Kishuta
Kisköre
Kiskőrös
Kiskunhalas
Kiskunlacháza
Kiskunmajsa
Kiskutas
Kisrákos
Kistelek
Kistolmács
Kisvárda
Komárom
Komló
Komló-Sikonda
Kondorfa
Kópháza
Kóspallag
Kótaj
Kozárd
Kozármisleny
Kőkút
Körmend
Kőröshegy
Kőszárhegy
Kőszeg
Kőszeg-Ólmod
Kőszegdoroszló
Kőszegszerdahely
Kőtelek
Kővágóörs
Kővágószőlős
Kővágótőttős
Köveskál
Kunadacs
Kunbaracs
Kunfehértó
Kunhegyes
Kunszentmárton
Kunszentmiklós
Kunsziget
Kustánszeg
Lábatlan
Lábod
Lajosmizse
Lakitelek
Lánycsók
Látrány
Leányfalu
Lengyeltóti
Lenti
Lesencefalu
Létavértes
Letenye
Levél
Levelek
Libickozma
Ligetfalva
Lillafüred
Lipót
Liptód
Liter
Lókút
Lónya
Lovas
Lovaszi
Mád
Magyaregregy
Magyarhertelend
Magyarnándor
Magyarpolány
Magyarszombatfa
Makád
Mályi
Mályinka - Bükk Hegység
Mánfa
Marcali
Máriapócs
Mártély
Martfű
Martonyi
Mátészalka
Mátraballa
Mátraderecske
Mátrafüred
Mátraháza
Mátrakeresztes
Mátraszentimre
Mátraszentistván
Mátraszentlászl
Mátraszentlászló
Mátraterenye
Mecseknádasd
Mecsér
Mersevát
Mesterháza
Mezőhegyes
Mezőkövesd
Mezőszemere
Mezőzombor
Mihályháza
Mikófalva
Mikóháza
Misefa
Miskolc
Miskolc-Alsóhámor
Miskolc-Görömbö
Miskolc-Lillafüred
Miskolc-Tapolca
Mogyoród
Mogyoróska
Mohács
Monor
Mónosbél
Monoszló
Mór
Mórahalom
Mosdós
Mosonmagyaróvár
Mőcsény
Nádudvar
Nagyatád
Nagybajom
Nagybarca
Nagyberény
Nagybörzsöny
Nagycenk
Nagyesztergár
Nagykanizsa
Nagykovácsi
Nagykörű
Nagymaros
Nagynyárád
Nagyrábé
Nagyrada
Nagyrákos
Nagysáp
Nagyvázsony
Nagyvisnyó
Napkor
Nemesbük
Nemesded
Nemesgulács
Nemesnádudvar
Nemesvámos
Nemesvid
Nemesvita
Németbánya
Németkér
Nemti
Neszmély
Nikla
Nógrádkövesd
Nógrádmarcal
Nógrádsipek
Nógrádszakál
Noszlop
Noszvaj
Nova
Novaj
Nőtincs
Nyírábrány
Nyírbátor
Nyíregyháza
Nyúl
Óbánya
Óbudavár
Ocsa
Olaszliszka
Olmod
Oltarc
Ópusztaszer
Orfű
Orosháza
Ostoros
Oszkó
Ózd
Ozmánbük
Ozora
Őcsény
Öcsöd
Ököritófülpös
Öreglak
Őrimagyarósd
Őriszentpéter
Örkény
Örvényes
Öttevény
Öttömös
Pácin
Páka
Pákozd
Paks
Pálháza
Palkonya
Pálmonostora
Palotás
Paloznak
Pannonhalma
Pányok
Pápa
Pápakovácsi
Papos
Parád
Parádfürdő
Parádsasvár
Pásztó
Páty
Pátyod
Pécel
Pécs
Pécsely
Pécsvárad
Penészlek
Pénzesgyőr
Pér
Pere
Perkupa
Pétervására
Petneháza
Pilis
Pilisborosjenő
Piliscsaba
Pilismarót
Pilisszentkereszt
Pilisszentlaszlo
Pilisszentlélek
Pilisvörösvár
Pincehely
Piricse
Pirtó
Poganyszentpeter
Polgár
Polgardi
Pomáz
Poroszló
Porva-Szépalma
Pusztafalu
Pusztaradvány
Pusztavacs
Püspökhatvan
Püspökladány
Püspökmolnári
Püspökszentlászló
Püspökszilágy
Rábafüzes
Rábapaty
Ráckeve
Rajka
Rakamaz
Ráksi
Ráróspuszta
Rátka
Recsk
Rédics
Regéc
Regenye
Répáshuta
Répcelak
Rétság
Révfülöp
Romhány
Röjtökmuzsaj
Rönök
Röszke
Rudabanya
Rudabanyacska
Ruzsa
Ságvár
Sajóecseg
Sajógalgóc
Salgóbánya
Salgótarján
Sámsonháza
Sárazsadány
Sárbogárd
Sármellék
Sárospatak
Sárrétudvari
Sarród
Sarud
Sárvár
Sárvár-Rábapaty
Sátoraljaújhely

Sellye
Siklós
Sima
Simonfa
Simontornya
Siófok
Siófok-Sóstó
Siófok-Szabadifürdő
Siojut
Sirok
Sitke
Sokorópátka
Soltvadkert
Somlóvásárhely
Somogygeszti
Somogyszáló
Soponya
Sopron
Sopron-Ágfalva
Sormás
Sóstófürdő
Sóstógyógyfürdő
Súr
Sükösd
Sümeg
Sümegprága
Szabadszállás
Szajol
Szaknyér
Szalafő
Szálka
Szalkszentmárton
Szanticska
Szántód
Szarvas
Szarvaskő
Szatmárcseke
Szatta
Szécsény
Szeged
Szeghalom
Szegvár
Székesfehérvár
Szekszárd
Szeleste
Szenna
Szentantalfa
Szentbalázs
Szentbékkálla
Szentendre
Szentes
Szentgotthárd
Szentgyörgyvölgy
Szentpéterfa
Széphalom
Szigetmonostor
Szigetszentmárton
Szigetszentmiklós
Szigetvár
Szigliget
Sziksósfürdő
Szilvásvárad
Szin
Szirák
Szob
Szokolya
Szolnok
Szombathely
Szögliget
Szuha
Tab
Tabajd
Táborfalva
Tákos
Taksony
Taliándörögd
Tállya
Tamási
Tápiógyörgye
Tápiószele
Tápiószentmárton
Táplánszentkere
Tapolca
Tapolca-Diszel
Tarcal
Tard
Tarján
Tarnaszentmária
Tarpa
Táska
Tass
Tát
Tata
Tatárszentgyörgy
Téglás
Telkibánya
Tényő
Teresztenye
Tésenfa
Tét
Tihany
Tiszabábolna
Tiszabecs
Tiszacsege
Tiszadob
Tiszafüred
Tiszafüred-Örvényes
Tiszaigar
Tiszakécske
Tiszalök
Tiszanána
Tiszaörs
Tiszaörvény
Tiszaroff
Tiszaug
Tiszaújváros
Tiszavasvári
Tivadar
Tóalmás
Tokaj
Tokorcs
Tolcsva
Tolna
Tormás
Tornakápolna
Tornaszentandrás
Tornyiszentmiklós
Tótkomlós
Tótújfalu
Tótvázsony
Töltéstava
Törökbálint
Törökkoppány
Törökszentmiklós
Törtel
Töttös
Tunyogmatolcs
Túristvándi
Túrkeve
Túrony
Tuzser
Újpetre
Uppony
Uzsa
Vác
Vácszentlászló
Vág
Vágáshuta
Vajta
Vámosoroszi
Váralja
Váraszó
Varbó
Varbóc
Várgesztes
Várong
Városlőd
Várvölgy
Vásárosnamény
Vasszécseny
Vasszentmihály
Vászoly
Vecsés
Vékény
Velem
Velence
Vének
Verőce
Verpelét
Verseg
Vértessomló
Vértesszőlős
Veszprém
Villány
Villánykövesd
Vilyvitány
Visegrád
Vonyarcvashegy
Záhony
Zalaapáti
Zalabaksa
Zalaber
Zalacsány
Zalaegerszeg
Zalahalap
Zalaistvand
Zalakaros
Zalakomar
Zalalövő
Zalaszanto
Zalaszentgrót
Zalaszentlászló
Zalaszentmihaly
Zalaszombatfa
Zamárdi
Zamárdi-felső
Zánka
Zebegény
Zirc
Zirc-Akli
Zirc-Kardosrét
Zomba
Zsábmék
Zsana
Zsédeny
Zselickisfalud
Zsira
Zsombó
MÁV menetrend
Az ELVIRA segítségével könnyedén megtervezheti vasúti utazását!    Kattintson ide!

Volán menetrend
Országos autóbusz menetrend ajánlott útvonalakkal.
Kattintson ide!





  Főoldal Hírlevél, hírek Könyvjelzőkhöz Kezdőlapom Link küldése Kapcsolat Médiaajánlat  
 

Ingyenes regisztráció (szálláshelyek részére)

Írjon nekünk!
Észrevételek, javaslatok:
Név:
E-mail cím:
Ezt a kódot:
Kérjük írja ide:

Gyors megkeresés (szállás keresők részére)

Írjon nekünk!
Észrevételek, javaslatok:
Név:
E-mail cím:
Ezt a kódot:
Kérjük írja ide:
 
OnlineLap.COM www.onlinelap.com
Szálláshelyek, vendéglátás
Országos lap
Copyright ©2004- 2023. OnlineLap Média Összes oldalletöltés (2006. május 23. óta): 130420696