Gyomaendrőd
Gyomaendrőd, Magyarország délkeleti részén, Békés megye északi felében a Hármas-Körös partján található csendes, nyugodt alföldi kisváros. Budapesttől 160 km-re fekvő város a Nagykunság és a Sárrét közvetlen közelében helyezkedik el. A 15 ezer lakosú Gyomaendrőd fiatal település, 1982-ben jött létre, a két szomszédos település Gyoma és Endrőd nagyközségek egyesülésével, majd 1989. március elsejével nyilvánították várossá. Mindkét településrész a legrégibb idők óta lakott. Magyarország régészeti topográfiája szerint a gyomai részen a Hármas-Körös völgyében elsősorban a régi ágak partjain avar és Árpád kori települések nyomait találták még. A település déli részén igen gazdag késő bronzkori lelőhelyre bukkantak. A Hármas-Körös medrétől északra 1961-ben nagy kiterjedésű szarmata kori telepet találtak. Endrőd határában a Körös kultúra jelentős leleteit tárták fel. A Gyoma név ismeretlen eredetű, 1332-ben Gama, 1444-ben Gyoma, 1473-ban Gyomya, 1479-ben Gywoma néven szerepelt. Az 1563. évi adatok alapján 135-en éltek a településen. A 19. században Gyoma, mint mezőgazdasági település nagyságánál fogva, valamint a gazdasági megerősödése folytán eljutott az alföldi mezővárosok színvonalára. Gyoma 1830-ban kapta meg a mezővárosi rangot.
Endrőd létezésének első dokumentuma egy 1716-ban keltezett oklevél, mely Endrőd egy részét az Endrődi és Verbőczy család birtokaként jelöli meg. A települést 1425 körül Endréd, 1450-ben Endreed, 1550-ben Endryd néven talájuk. A korabeli íratok szerint 1425-ben már 33 nemesi család lakik Endrődön.
Az endrődi részen érdemes felkeresni a népi építészet jellegzetes példáját, egy 1864-ben épült gazdaházat, mely ma Endrődi Tájházként működik. A ház a maga megjelenésével klasszicista, nyugodt stílusú, amit az épület méltósága, a tiszta, vakítóan fehér falak, a homlokzat timpanonjának díszítése is mutat. Az épület hossztengelyével néz az utcára. Az "ablak alja" - ahogy az endrődiek mondják, "sorompós", vagyis előtornácos. Ez az oszlopos tornác vonul végig a ház elején is. A tornác tartóoszlopait Erdélyből úsztatták le a Körösön, amikor a ház épült. A kornak megfelelő belső beosztású épületet korabeli parasztbútorzattal rendezték be. A múzeum bejelentkezés alapján bármikor látogatható.
Endrőd főterének legszebb ékessége a Szent Imre Katolikus Templom és a templom előtt található Nepomuki Szent János szobor. A templom 1799 és 1805 között épült barokk stílusban. Különlegesen értékes a műemlékként nyilvántartott ülő-pad rendszere. Endrődön található még az l. világháborús emlékmű, az az 1935-ös endrődi sortűz szobra, valamint az 56-os forradalom emlékére állított kopjafa. Említést érdemel a Fő úton található 1863-ban épült evangélikus templom, az 1878-ban épült neoromán stílusú katolikus templom, valamint a gyomai főtéren található copf stílusú református templom, mely 1791 és 1813 között épült Fischer Ágoston tervei alapján. A templom parkja védett terület, itt található az 1848-49-es szabadságharc, az l. és ll. Világháború hősi halottainak emlékműve is. A főtér másik fontos épülete az 1889-ben épült klasszicista stílusú városháza, mely a Bánomkerti holtág partján áll. A holtágon egy kis téglahíd vezet át, rajta Nepomuki Szent János szobra. A gyomai városrész legszebb épülete Kner Imre neobarokk stílusú egykori lakóháza, melyben 1970 óta az ország egyetlen nyomdaipari múzeuma, a Kner Múzeum működik. A Múzeum Kner Imre és családja egykori lakóházában kapott helyet, amely 1925-ben épült Kozma Lajos tervei alapján. A múzeum állandó kiállítása bemutatja a Kner család tagjainak munkásságát és a Kner Nyomda történetét az 1882-es alapítástól napjainkig. "Könyvek és nyomtatványok a Gyomai Kner Nyomdából" hirdeti a kiállítás címe, s ennek szelleménen láthatóak a nyomdában készült könyvek, művészi báli meghívók, naptárak, levelezőlapok, plakátok, részvények, a működőképes állapotban lévő nyomdagépek, könyvkötészeti eszközök. A múzeummal szemben található a Vidovszky Béla Városi Képtár, amely 1993 decemberében nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A képzőművészet barátai Vidovszky Béla, Corini Margit, Illésy Péter képeit illetve Pásztor János szobrait tekinthetik meg. A gyomai születésű Vidovszky Béla budapesti, müncheni, párizsi képzőmvészeti tanulmányai után a szolnoki művésztelep tagja lett. A huszas-harmincas években divatos festőként tartották számon. Mintegy kétezer alkotása közül, a Magyar Nemzeti Galéria húsz, az Országház pedig öt festményét őrzi. Corini Margit Kolozsváron született, tanulmányait New Yorkban végezte, majd tizenöt évig Párizsban dolgozott. Hazatérése után Gyomán élt. Életművének féltett darabjait 1978-ban Gyoma községnek ajándékozta. Illésy Péter grafikus- és festőművész Gyomán született, a gyűjtemény több mint 400 vázlatot, tanulmányt, grafikát, tempera és akvarell képet őriz. Pásztor János gyomai születésű szobrász, legismertebb köztéri szobra a parlament előtt álló II. Rákóczi Ferenc lovas szobor. Alkotásaiban az ország sok városában gyönyörködhetünk.
A Körös-vidék nagy kiterjedésű síkság, amelynek jelentős részét egykor víz borította. A jelenlegi természeti környezet a 19. századi vízrendezési munkálatok révén jött létre. A mocsarak lecsapolása és a folyók szabályozása után keletkezett másodlagos folyóártéri tájforma a magyar természetvédelem egyedülálló sajátossága. Az itt található táj és természeti értékek megörzése érdekében hozta létre Békés és Szolnok megye 1979-ben a Körös-völgyi Természetvédelmi területet, amely szabadon látogatható. A Hármas-Körös gyomaendrődi szakasza a Körös vidék legszebb, legromantikusabb vízpartja. Annak ellenére, hogy mesterséges környezetről van szó, az eredeti Körös-parti állat- és növényvilág ide települt át, így híven őrzi az ősi Nagy- vagy Egyesült-Körös hangulatát. A kétoldali árvédelmi töltések távolsága egymástól átlagosan 600 m, a folyó víztükre mintegy 100 m széles, a víz pedig átlagosan 6 m mély. A békésszentandrási duzzasztómű hatására 1942-től a vízszint tavasztól őszig állandó és a partok magasságának közelében helyezkedik el. A Hármas-Körös több mint 2000 ha területű Békés megyei sávja, hullámtere a Körös-Maros Nemzeti Park része. A város közigazgatási területén belül mintegy 20 km-nyi folyóhossz és 16 holtág található.
- Liget Gyógyfürdő és Kemping - Gyomaendrőd
Gyomaendrőd a föld mélyében található gyógyerejű termálvizével valóságos kincs az ideérkező vendégek számára. Ebben a csodálatos környezetben, az Erzsébet ligetben található a Liget Gyógyfürdő és Kemping, mely a város legnagyobb turisztikai vonzerejének számít. A fürdő egész évben várja a pihenni és üdülni vágyókat, termálfürdőjének gyógyvize pedig kiválóan alkalmas idült betegségek kezelésére. Az idelátogató vendégek garantált kikapcsolódásra számíthatnak.
Kültéri medencék:
40°C-os gyógymedence
Úszómedence
Pancsoló-medence
Strandmedence
A 2004-ben átadott épületkomplexum új, impozáns fedett fürdőépületében különböző medencék közül választhatnak a vendégek.
Fedett uszoda:
25x11 méteres úszómedence
40°C-os gyógymedence
36°C-os gyógymedente
Gyógyvizes élményekkel bővített lazító medence: oldalfalmasszázs, talpmasszázs, nyakzuhany, buzgár.
Az 1960-ban gyógyvízzé nyílvánított alkálihidrogénkarbonátos termálvíz jelentős mennyiségű fluoridot tartalmaz. Egyéb összetevői: kálium, nátrium ammónium, kalcium, vas, klorid, bromid, jodid, fluorid, szulfát, hidrogénkarbonát, metabórsav, metakovasav. A feltörő víz hőmérséklete 62,5°C. A gyógyvízben való rendszeres fürdés igen jó hatású idült reumatikus-, köszvényes bántalmak, idegzsába, isiász ellen, gyógyító hatású a törések, zsugorodások, petefészek gyulladás és idült gyulladások esetében. Az ivóvíz ivókúrára is kiválóan alkalmas, különösen idült nyálkahártyahurut, bélhurut, epehólyag gyulladás, vesemedence gyulladás, emésztési zavarok, gyomorégés, gyomorfekély ellen.
Gyomaendrőd évről-évre hagyományos
rendezvényekkel és fesztiválokkal várja az ide érkező vendégeket. A kulturális és népzenei rendezvények mellett a gasztronómiai jellegű versenyek, fesztiválok is egyre több látogatót vonzanak, éppúgy, mint a motorosok, valamint a Volkswagen bogarak találkozói.
Április:
Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál
Május:
Paprikáskrumpli Főzőverseny
Június:
Motoros Találkozó és Sörfesztivál
Július:
Nemzetközi és Országos Motocross Bajnoki Futam
Augusztus:
Volkswagen Bogár Találkozó
Nemzetközi Halfőző Verseny
Szeptember:
Országos Társastánc Verseny
Otóber:
Gyomaendrődi Őszi Tárlat
Nemzetközi Solymásztalálkozó
Tourinform Iroda:
5500 Gyomaendrőd, Erzsébet-liget 2.