Hajdúböszörmény
Hajdúböszörmény az Alföld északkeleti részén található, 20-30 km-en belül elérhető Debrecen, Hajdúszoboszló, Hajdúnánás, Hajdúdorog, Hajdúhadház. Az alföldi táj hegyek, völgyek nélkül nyújtja látnivalóit. Így Hajdúböszörmény a különleges településszerkezetével, páratlan szépségű főterével, színes kulturális és szórakoztató rendezvényeivel, fesztiváljaival várja az idelátogatókat. A felüdülést, kikapcsolódást segítő Bocskai-gyógyvíz szinte minden korosztálynak kínál kellemes napokat, felejthetetlen élményt a strand és a télen-nyáron egyaránt működő termálfürdő a gyógyászati centrum szolgáltatásaival.
Vendégszerető lakosai örömmel várják az ideérkezőket, hiszen tudják, hogy értékeiket csak úgy tudjuk megbecsülni, ha azokat másoknak is megmutatják.
Hajdúböszörmény a jelen lendületes törekvéseivel, fejlesztéseivel, kistérségi vezető szerepével a jövőt kívánja szolgálni annak érdekében, hogy valóban méltán viselhesse a "Hajdúk fővárosa" címet.
- Hajdúböszörmény a hajdúk fővárosa
Böszörményről : A város neve (Böszörmény) a régi magyar nyelvben mohamedán vallású, valószínűleg török nyelvű, csatlakozott népcsoportot jelentett, akik az Árpád-korban fontos kereskedelmi és gazdasági tevékenységet is folytattak. A hajdú előtag azokra a fegyverforgatókra utal, akik győzelemre vitték Bocskai István a magyar történelem egyetlenként sikeres szabadságharcát. A Bocskai István által kiváltságolt hajdúkat cserelevelével 1609-ben Báthory Gábor telepítette át Kállóból Hajdúböszörménybe, mely a Hajdúkerület központja lett. A hajdúk fővárosa több évszázados történelme során joggal vívta ki a nemzet elismerését, hiszen sokat áldoztak és tettek a haza szabadságáért. Az itt élők méltán büszkék városuk történelmére és kulturális hagyományaira.
Hajdúböszörményi séta : A városnézés alkalmával megismerkedhet a "hajdúk fővárosának" nevezetességeivel. Hajdúböszörmény központjában található Bocskai térről kiindulva bemutatásra kerül Bocskai István szobra, a hét hajdúvárost szimbolizáló szoborcsoport, a gimnázium romantikus stílusú épülete, a városháza, valamint a középkori alapokon nyugvó református templom. Ugyancsak itt található a stílusában, építészeti megoldásaiban a környék egyik legfigyelemre méltóbb épülete, a volt Hajdúkerület székháza, ma a Hajdúsági Múzeum. A tér szépségét azonban nemcsak emlékművei, hanem szerkezete és csodás épületei is erősítik. A tértől 10 perces sétával elérhető a népi örökséget bemutató Skanzen és a Káplár Miklós emlékház, mely a hajdúsági festő szülőházát és művészetét mutatja be. A program során bepillantást nyerhetünk a város múltjába és jelenébe egyaránt.
A reformáció útján a Hajdúságban : A hajdúsági településeken a református vallás a jellemző. Sok református templom van ezen a vidéken, de utunk során a legjelentősebbeket tekintjük meg. A reformáció emlékhelyének meglátogatását a debreceni református Nagytemplommal lehet kezdeni. A templom a város jelképévé vált, és itt kiáltották ki 1849. április 14. a Habsburg ház trónfosztását kimondó Függetlenségi Nyilatkozatot. Az utat folytatva Hajdúböszörménybe látogathatunk. A Bocskai téri refomátus templom középkori előzményekre tekint vissza. Mai formáját 1880-as években érte el. A templombelsőt fából készült kazettás városcímer díszíti. Hajdúböszörmény második református temploma a Kálvin téren áll. 1897-98 között épült eklektikus stílusban.
Nagyapáink öröksége : A kézművesség Hajdúböszörményben nagy hagyományokkal rendelkezik. A ma már művészekként számon tartott népi iparművészek legtöbbje "beleszületett" a szakmájába, ami azt jelenti, hogy apja, nagyapja, dédapja és ki tudja hány generáció adta tovább a tudást az utódoknak és fejlesztette tovább a technikákat, motivumokat. A vendégeknek lehetőségük nyílik megismerkedni Hajdúböszörmény kézműveseivel: - szűrrátét készítés - Zsupos Gáborné, fegyverkovács - Szabó István, szalmafonás - Veres Attiláné, fazekasság - Tóth Imréné, szőnyegszövés - Fekete Imréné.
Folklór program : A folklór programra látogatók néptánc műsort láthatnak az Arany minősítésű, Kölcsey-díjas Bocskai néptáncegyüttes előadásában. A népzene kedvelői bepillantást kaphatnak a helyi népdalvilág rejtelmeibe a Dóry József és a Takács Béla Nótaklub énekeseinek bemutatásában. S ha megéheznek, olyan jellegzetes hajdúböszörményi ételt kóstólhatnak meg, mint a slambuc, melyet a háziasszonyok klubjának kiváló főzőtudományú tagjai készítenek el. Ha szeretne egy estét jó hangulatban eltölteni vegyen részt Ön is a programon!
Madárfigyelő Túrák :Ismerje meg Hortobágy csodálatos állatvilágát és természeti értékeit. Felkészült túravezetők és tolmácsmunkatársak segítenek Önnek, hogy Magyarország első nemzeti parkjában (mára a Világörökség része) mindig az adott időszak lehetséges legtöbb látnivalójával és minél több élménnyel legyen gazdagabb. - félnapos túra (maximum 6 terepen töltött óra): A tervezett program: látogatás a Pusztai állatparkba Hortobágy falu mellett, egy vizes és egy pusztai élőhely megtekintése. - Egésznapos túra (minimum 9 terepen eltöltött óra): A tervezett program: Látogatás a Pusztai állatparkba Hortobágy falu mellett, két vizes és egy pusztai élőhely megtekintése, egyéb program (kultúrtörténeti emlékek felkeresése, Tisza folyó vagy Tisza-tó megtekintése).
Erdei túra: A gyalogtúrát egy kisvonatozással kezdjük. Hajdúböszörményből Zelemérre utazva megtekinthetünk egy középkori eredetű műemléket, a Csonka-tornyot, mely egy neolitkori mesterséges halmon áll. Folytatva utunkat, a sárga jelzésen haladva az erdőben a Gyöngyvirágos Természetvédelmi Területen is áthaladnak, mely különösen szép látványt nyújt. A túra 10 kilométeres utat foglal magában, mely 4-6 óra alatt teljesíthető. A gyalogtúrához túravezető kérhető.
- Hajdúböszörményi eseménynaptár
Április:
Hajdú-Bihar megyei Gyermek és Ifjúsági Nemzeti Művészeti Napok
Május:
Majális
"Bodzavirág" életmód-kiállítás
Június:
Nemzetközi Big Band fesztivál
Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep
Július:
Hajdúböszörményi Népművészeti- és Pásztortábor
Hajdúk tündére választás és strandbál
Klubok Országos Turisztikai Találkozója
Hajdúböszörményi Jazz Blues Jamboree
Augusztus:
Regionális Motoros Találkozó
Kelet-magyarországi klasszikusgitár-fesztivál
Hajdúböszörményi Hajdúhét
Grand Prix Kerékpáros Verseny
Hajdúsági Kenyérünnep
Szeptember:
Nosztalgia hétvége
Szüreti Felvonulás
Hajdúböszörményi nemzetközi cukorrépa-fesztivál
November:
Regionális Méhésztalálkozó
December:
Karácsonyi Koncert
- Bocskai Strand és Gyógyfürdő - Hajdúböszörmény
Hajdúböszörmény 17 km-re fekszik Debrecentől. A gazdag történelmi múlttal rendelkező város a látnivalók mellett számos programmal is várja az idelátogatókat. A hely idegenforgalmát meghatározó értéke a Bocskai Gyógyvíz. A termálvíz 2003. decemberében történt gyógyvízzé minősítése lehetővé tette azt, hogy a város zöldövezetében egy komplex gyógy- és üdülőközpont jöhessen létre. A következő pár sorban rövid tájékoztatást kaphat ezen központ létesítményeiről, a Bocskai Gyógyfürdőről, a Gyógyászati központról és a Termálkempingről.
Bocskai Gyógyfürdő : A különböző élményelemekkel - nyak, -zuhany, derékmasszázs, pezsgőfürdő - ellátott termálmedencék mellett a feszített víztükrű sportmedence a fiataloknak az úszás szabad világát, a gyermekmedencék a legkisebbeknek az önfeledt játék lehetőségét kínálják. Az éjszakai fürdőzés és a nyári fürdőpartik pedig felhőtlen kikapcsolódást igérnek.
Úszómedence: 24-26°C
Gyermekmedence: 29°C
Strandmedence csúszdával: 27°C
Termálmedencék: 32-33°C - 180 m2; 35-36°C - 150 m2, 35-38 - 105 m2
Fedett uszoda : A gyógyfürdő szomszédságában szezonális jelleggel működő, a kor igényeinek megfelelő színvonalú uszoda található. A feszített víztükrű úszómedence kiválóan alkalmas versenyek rendezésére, a tanmedence az úszás elsajátításának lehetőségét kínálja.
Úszómedence: 26-27 °C
Tanulómedence: 29 °C
A hajdúböszörményi gyógyvíz összetétele : A Bocskai Gyógyvíz jodidos, bromidos, fluoridos, nátriumkloridos összetétele kiválóan alkalmas reumatikus, ízületi bántalmak, nőgyógyászati és pajzsmirigy problémák kezelésére. A hatás komplex mechanizmus alapján lép fel, melyben a termikus, a mechanikus és a kémiai faktorok kölcsönhatása, valamint a reflexhatás egyaránt szerepet játszik.
Gyógyászati Központ : A Hajdúböszörményben fúrt hévíz kút vizét 2003. decemberében
az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság gyógyvízzé minősítette, s alkalmasnak találta kopásos ízületi betegségek gyógyítására. Ezzel megteremtődött a városban a Gyógyászati Központ kialakításának lehetősége. A gyógyászati kezelések 2005. július 01-től megkezdődtek. A beutalóval érkező betegek részére a társadalombiztosítás a kezeléseket nagy mértékben támogatja. Természetesen orvosi rendelvény nélkül is igénybe vehetők az egyes kezelések teljes térítési díj ellenében.
A hajdúböszörményi Castrum Termálkemping : A négycsillagos hajdúböszörményi Castrum Termálkemping a termálfürdő és a gyógycentrum közvetlen szomszédságában található, s 2005. júniusa óta várja a lakókocsival érkező és sátrazás élményét kedvelő vendégeit. A kellemes, zöldövezetben elhelyezkedő modern kemping megfelelő környezetet biztosít a hihenni, relaxálni vágyó családok számára, a termál és gyógyturizmust keresőknek, kedvelőknek, s a természetbarátoknak egyaránt.
Tourinform Iroda
Hajdúböszörmény, Kálvin tér 6.