Kisfüzes
Pétervására alatt, a Sóhegy és a Csengárnyék alatti völgyben, a Határlaposi patak melett,
hegyes-dombos vidéken, vörös nyirok-, illetve homoktalajon fekszik. A település jellege
érdekes képet mutat: a fő közlekedési utaktől távol eső, patak menti település, melynek
szerkezete ma is őrzi a palóc hadak letelepülési rendjét és szokásait.
Az első okleveles említés 1296-ban történik "p. Fyzes" névalakban. 1311-ben Károly Róbert
Pétervásárát és a környéken fekvő falvakat, köztük Füzest is Tamás erdélyi vajdának
adományozza. 1426-ban az Ivády családé, 1489-ben a Kormos családé. 1549-ben köznemesek bírják,
ekkor még szerepel a dézsmajegyzékben. 1552-ben a török feldúlta, a pusztítás folytán
elnéptelenedett.
A XVII. században is mindvégig lakatlan maradt, a XVIII. század elején a pétervásáriak
használják földjeit. 1734-ben Mihalek Miklósné született Dorogfy Judit és Pataky Kristófné,
ugyancsak Dorogfy Judit, füzesi birtokrészüket eladják sógoruknak Okolicsányi Mátyásnak. 1736-ban a Ragályi anyától született Zsoldos családtagok a füzesi ún. Verebélyi-jusst eladják
Gellén Istvánnak és Gábornak. A Gellén és az Okolicsányi rokonság 1738 táján benépesíti a
mindössze 4-5 jobbágytelekből álló települést, mely a XIX. század első felében az Okolicsányi,
Szerelem és Fáy családok birtokában volt. 1770-ben az úrbérrendezés előtt csak 3 jobbágy van:
"mindhárman szántásért, dézmáért és taxáért fizetünk 72 forintokat". A robot a szerződés
szerint egy hét kaszálás a Tenken és hosszúfuvar a Torna megyei Varbócra. 1771-ben az
úrbérrendezés során a falut harmadik osztályúnak minősítették és 30 hold szántót, 8 kaszás
rétet adtak minden telekhez. Lélekszáma 1786-ban 159, 1860-ban 235. Községi pecsét 1778-ban:
földből kinövő fűzfa, egyik oldalán "Füzes", másikon "1778" felírással.
1900-ban 236 magyar nemzetiségű polgár lakta. Az I. világháborúban katonaként 45 helybeli vett
részt, kilencen hősi halált haltak. Kisfüzes lélekszáma 1930-ban 334 főt tett ki. Házainak
száma 99, ezek legnagyobb része kőalappal épült vályogház. A tanköteles gyermekek oktatását
egy római katolikus elemi és általános továbbképző iskola látta el. A lakosság nagy többsége
földművelésből élt; őstermelő 310, iparos 16, kereskedő 6, közszolgálati alkalmazott 2 fő
volt.
