Szálláshelyek, wellness, vendéglátás, szállás-utazás, belföldi turizmus, üdülési csekk, szállásfoglalás, útikalauz
 
OnlineLap lapcsalád
MI KERESÜNK ÖNNEK SZÁLLÁST!
0-24-ig
Online kérés
A szolgáltatás díja:
2.000 Ft/keresés
Most is hívhat:
70/583-4186
Felhasználónév:
Jelszó:


Dél-Dunántúl / Baranya megye

Mohács

Mohács

Mohács: Város Baranya megyében, a Mohácsi kistérségben. A Dél-Dunántúlon, a Duna folyó jobb partján és a Mohácsi-szigeten található. Lakosai között sok a német, illetve délszláv ajkú.

Mohács első okleveles említése 1093-ból való, amiből megtudhatjuk, hogy a falu lakói a püspök jobbágyai. 1408-ban már mezővárosi rangot kapott. Amikor 1526-ban II. Lajos király seregével a török ellen vonult, utolsó éjszakáját itt töltötte, a hagyomány szerint a püspök házában. A tragikus kimenetelű csata augusztus 29-én zajlott le a Mohács alatti síkságon Majs, Sátorhely, Udvar közelében. A király által vezetett magyar sereg súlyos vereséget szenvedett Szulejmán szultántól. A menekülő király a felduzzadt Csele-patakba zuhant, s belefulladt a vízbe. A csata után a győztesek felgyújtották a várost, de azt hamarosan újjáépítették. A király halálának helyszínén emlékoszlop áll, melyet 1867-ben állítottak. A nagyharsányi ütközet (1687. aug. 12.) után a törököt kiűzték Baranyából, ekkor Mohács is felszabadult.

A 18. században alakult ki ez a sok nemzetiségű város. Önálló negyedekbe tömörültek a katolikus magyarok, a református magyarok, a szerbek, a sokácok és a németek is.

Mohács mindig a dunai forgalom egyik fontos helye volt. A város nagyobb arányú fejlődését a 19. században a gőzhajózás jelentette. 1840-ben mezővárosi rangot kapott. 1871- ben visszaminősítették nagyközséggé, és csak 1924-ben lett újra város.

A város egyik építészeti érdekessége a Széchenyi téren álló nagytemplom, melynek alapkövét a törökkel vívott csata 400. évfordulójának évében, 1926-ban helyezett el Zichy Gyula kalocsai érsek. A téren található a magyaros stílusban, keleties motívumokkal épült városháza is. A Mohácsi Történelmi Emlékhelyet a csata helyszínén avatták a 450. évfordulón.

A Kanizsai Dorottya Múzeum a csata történetét mutatja be.

A városban több értékes barokk egyházi épület található: a belvárosi római katolikus (1790), a római katolikus püspöki templom (1743), a református templom (1770), a volt ferences templom és kolostor (1771), a szerb orthodox templom (XVIII. század) és a Szent Jakab-kápolna.

A püspöki kastély az ország egyik legszebb barokk épülete, ma gimnázium.

  • Látnivalók

    • A Mohácsi Csata Története Kiállítás - Mohács, Szerb út 2.
    • Magyarországi Horvátok, Szerbek és Szlovének Népművészete Kiállítás - Mohács, Városház út 1.
    • Kanizsai Dorottya Múzeum - Mohács, Városház út 1.
    • Englert Antal (Busómaszk készítő) - Mohács, Kígyó út 7/a

  • Rendezvények

    • Busójárás
    • Nepomuki Szent János ünnepség
    • Pünkösdi Kórus Találkozó
    • Sokác Babfőző Fesztivál
    • Sörfesztivál
    • Nemzetközi Néptánc Fesztivál
    • Emlékünnepség a mohácsi csata évfordulóján
    • II. Lajos emlékünnepség
    • Szüreti és borfesztivál
  • Mohács-Bóly Térségi Fehérborút

A Mohács - Bóly Térségi Fehérborút a Mecsekaljai történelmi borvidéken Hásságy - Bóly - Mohács és Dunaszekcső között húzódik. E mediterrán jellegű vidéket a domborzati változatosság és a szőlő - bor kultúrához kapcsolódó múltja, jelene, valamint építészeti, történeti, környezeti emlékei kötik egybe.

A Mohács-Bóly Fehérborút hazánk egyik legmelegebb, szubmediterrán éghajlatú borvidéke, a termelt borok illatban, zamatban gazdag, testes fehérborok. A térségben a szőlőtermesztés tudománya évezredek óta apáról fiúra szálló mesterség. Jellemző borfajták a Chardonnay, a Sauvignon Blanc, a Rajnai rizling, Olaszrizling, Királyleányka, Juhfark és a Zöldveltelíni, de megjelenik a Cserszegi fűszeres, az Ottonel muskotály. Jó évjáratokban finom savösszetételű pecsenyebor készül a tradicionális szőlő, a Juhfark terméséből.

Szolgáltatások: A borút széleskörű szolgáltatásai: borkóstolás, kényelmes szálláshelyek, érdekes látnivalók, hangulatos pincefogadók, vendéglők - az ideérkező vendégek számára.

Gasztronómia: A térség gasztronómiájában jelentősek a svábos ízek és horvát ételek, a tipikusan magyaros ízek, valamint a jellegzetes dunai halételek.

Népi mesterségek: A népi mesterségek közül megtalálható a kékfestő Nagynyárádon, mézeskalácsos, gyertyaöntő, gyapjúfonó és pacskerkészítő Bólyban, busóálarc készítő és fekete kerámia Mohácson, fafaragóműhely Hásságyon.

Látnivalók: Több településen kínálnak látnivalót a műemlék jellegű templomok, kálváriák, kastélyok, parasztházak, valamint múzeumok, kiállítások. Jelentős a hagyományőrző csoportok léte és nagy száma. Kórusok, tánccsoportok, zenekarok, kézimunkakörök, népdalkörök működnek működnek valamennyi településen. A környék gazdag néprajzi kinccsel, hagyománnyal rendelkezik, melyek közül kiemelkedő a húsvét hétfői "Emmaus-járás" Bólyban, a Busójárás Mohácson és a Kékfestőfesztivál Nagynyárádon.

Programcsomag: A Fehérborút Egyesület programcsomag kinálatában megtalálhatók: borút nevezettességek, kulturális rendezvények, gasztronómia és borkóstolás, melyekről az érdeklődő az eseménynaptárból tájékozódhat.

Tourinform Iroda
7700 Mohács, Széchenyi tér 1.



Települések
Abádszalók
Abaliget
Abasár
Abaujszanto
Abaujvar
Abda
Abony
Ábrahámhegy
Adacs
Agárd
Aggtelek
Ajka
Akasztó
Almamellék
Alsómocsolád
Alsónána
Alsóörs
Alsópáhok
Alsóregmec
Alsószenterzsébet
Apagy
Apaj
Apátistvánfalva
Apátvarasd
Apostag
Arka
Arlo
Ásotthalom
Asvanyraro
Aszófő
Bábolna
Bácsalmás
Bácsbokod
Badacsony
Badacsonylábdihegy
Badacsonyörs
Badacsonytomaj
Badacsonytördemic
Bag
Baja
Bajánsenye
Bajna
Bakonybél
Bakonyjákó
Bakonykoppány
Bakonynána
Bakonyszentkirály
Bakonyszentlászló
Bakonyszücs
Baks
Baktalórántháza
Balassagyarmat
Balaton
Balatonakali
Balatonakarattya
Balatonalmádi
Balatonalmádi-Káptalanfüred
Balatonberény
Balatonboglár
Balatonfenyves
Balatonföldvár
Balatonfüred
Balatonfűzfő
Balatongyörök
Balatonkenese
Balatonkeresztú
Balatonkeresztúr
Balatonlelle
Balatonmagyaród
Balatonmáriafürdő
Balatonrendes
Balatonszárszó
Balatonszemes
Balatonszepezd
Balatonszéplak
Balatonudvari
Balatonvilágos
Ballószög
Balmazújváros
Bánk
Bánya
Baracska
Báránd
Barcs
Bárdudvarnok
Baskó
Báta
Bátaapáti
Bátonyterenye
Bátorliget
Battonya
Bázakerettye
Békés
Békéscsaba
Békésszentandrás
Bekölce
Bélapátfalva
Bér
Beregdaróc
Berekfürdő
Berettyóújfalu
Berkenye
Berzence
Besenyőtelek
Biatorbagy
Bicserd
Bicske
Biharkeresztes
Bikács
Bikal
Bodajk
Bodony
Bodrogolaszi
Bódvaszilas
Bogács
Bókaháza
Boldogasszonyfa
Boldogkőváralja
Bóly
Bonnya
Bonyhád
Borgáta
Borgétafürdő
Borsfa
Borsodgeszt
Borzavár
Bozsok
Bózsva

Bő-Bükfürdő
Bödeháza
Bögöte
Bősárkány
Bőszénfa
Budakeszi
Budaörs
Budapest
Bugac
Buják
Buzsák
Bük
Bükfürdő
Bükkaranyos
Bükkszék
Bükkszenterzsébet
Bükkszentkereszt
Bükkszentmárton
Bükkzsérc
Cák
Cegléd
Celldömölk
Cered
Cigand
Csabdi
Csapod
Csemő
Csenger
Csepreg
Csepreg/Bük
Cserépfalu
Cserkeszőlő
Cserszegtomaj
Csertő
Csesznek
Csesztreg
Csibrák
Csókakő
Csokonyavisonta
Csongrád
Csopak
Csöde
Csurgónagymarton
Dabas
Darnozseli
Dávod
Debrecen
Debréte
Decs
Dédestapolcsány
Dég
Délegyháza
Demjén
Dévaványa
Devecser
Diósjenő
Diosviszlo
Dobogókő
Doboz
Doboz-Szanazug
Dombori
Dombóvár
Dombóvár-Gunaras
Dombrád
Domonyvölgy
Domoszló
Dorog
Döbröce
Döbrönte
Dömös
Dömsöd
Dravapiski
Drégelypalank
Dubicsany
Dunabogdány
Dunaegyhaza
Dunaföldvár
Dunaharaszti
Dunakeszi
Dunakiliti
Dunapataj
Dunapataj-Szelid
Dunaszeg
Dunaszekcső
Dunaszentpal
Dunasziget
Dunaújváros
Dunavarsány
Dunavecse
Ebes
Ecséd
Edeleny
Eger
Eger-Szarvaskő
Egerbakta
Egerszalók
Egerszólát
Égerszög
Egervár
Egyek
Egyhazashetye
Egyhazaskozar
Egyházasrádóc
Emőd
Encs
Enying
Eplény
Epöl
Érd
Erdőbénye
Erdősmárok
Erdősmecske
Erdőtarcsa
Erdőtelek
Érsekcsanád
Esztergályhorváti
Esztergom
Etyek
Fadd
Fadd-Dombori
Fajsz
Farkasfa
Farkaslyuk
Felcsút
Felsőörs
Felsőpáhok
Felsőszölnök
Felsőtárkány
Felsőtengelic
Fertőboz
Fertőd
Fertőd-Sarród
Fertőhomok
Fertőrákos
Fertőszéplak
Fony
Fonyód
Fonyód-Alsóbélatelep
Fonyód-Bélatelep
Fonyódliget
Forró
Fót
Fülesd
Fülöpszállás
Füzér
Füzérkomlós
Füzérradvány
Füzesgyarmat
Fűzvölgy
Gadány
Galambok
Galgahévíz
Galgamácsa
Galyatető
Ganna
Gánt
Gánt-Bányatelep
Garáb
Gárdony
Gávavencsellő
Gomba
Gordisa
Gosztola
Göd
Gödöllő
Gönc
Gönyű
Gulács
Gyál
Gyékényes
Gyenesdiás
Gyomaendrőd
Gyopárosfürdő
Gyömrő
Gyöngyös
Gyöngyöshalász
Gyöngyössolymos
Gyöngyöstarján
Győr
Győr-Ménfőcsanak
Győrszentiván
Győrújbarát
Gyula
Gyulakeszi
Hajdúböszörmény
Hajdúnánás
Hajdúszoboszló
Hajdúszovát
Halászi
Harka
Harkány
Háromhuta
Hárskút
Hatvan
Hédervár
Hegyesd
Hegyeshalom
Hegyhátszentj
Hegyhátszentjakab
Hegykő
Hegymagas
Hejce
Hencse
Hercegkút
Hernádszurdok
Hévíz
Hidas
Hidegkut
Hidegség
Hímesháza
Hódmezővásárhely
Hollóháza
Hollókő
Homokmégy
Hortobágy
Hortobágy-Máta
Horvátzsidány
Hosszúhetény
Hosszúpereszteg
Hőgyész
Ibrány
Igal
Iharos
Inárcs
Irota
Isaszeg
Istenmezeje
Ivanc
Izsák
Ják
Jakabszállás
Jánd
Jánoshalma
Jánossomorja
Járdánháza
Jásd
Jászapáti
Jászárokszállás
Jászberény
Jászkarajenő
Jászkisér
Jászszentandrás
Jászszentlászló
Jásztelek
Jósvafő
Kács
Kálmánháza
Kalocsa
Kapolcs
Kápolnásnyék
Kaposvár
Káptalanfüred
Káptalantóti
Kapuvár
Kárász
Karcag
Károlyfalva
Kaszó
Kazincbarcika
Kecskéd
Kecskemét
Kecskemét-Hetény
Kehidakustány
Kékcse
Kéked
Kékestető
Kemence
Kerecsend
Kerekegyháza
Kerkafalva
Keszthely
Kesztölc
Kétegyháza
Kétpó
Kétvölgy
Királyszentistván
Kisbér
Kisecset
Kisfüzes
Kisgyőr
Kishuta
Kisköre
Kiskőrös
Kiskunhalas
Kiskunlacháza
Kiskunmajsa
Kiskutas
Kisrákos
Kistelek
Kistolmács
Kisvárda
Komárom
Komló
Komló-Sikonda
Kondorfa
Kópháza
Kóspallag
Kótaj
Kozárd
Kozármisleny
Kőkút
Körmend
Kőröshegy
Kőszárhegy
Kőszeg
Kőszeg-Ólmod
Kőszegdoroszló
Kőszegszerdahely
Kőtelek
Kővágóörs
Kővágószőlős
Kővágótőttős
Köveskál
Kunadacs
Kunbaracs
Kunfehértó
Kunhegyes
Kunszentmárton
Kunszentmiklós
Kunsziget
Kustánszeg
Kübekháza
Lábatlan
Lábod
Lajosmizse
Lakitelek
Lánycsók
Látrány
Leányfalu
Lengyeltóti
Lenti
Lesencefalu
Létavértes
Letenye
Levél
Levelek
Libickozma
Ligetfalva
Lillafüred
Lipót
Liptód
Liter
Lókút
Lónya
Lovas
Lovasberény
Lovaszi
Mád
Magyaregregy
Magyarhertelend
Magyarnándor
Magyarpolány
Magyarszombatfa
Makád
Mályi
Mályinka
Mánfa
Marcali
Máriapócs
Mártély
Martfű
Martonyi
Mátészalka
Mátraballa
Mátraderecske
Mátrafüred
Mátraháza
Mátraszentimre
Mátraszentistván
Mátraszentlászl
Mátraszentlászló
Mátraterenye
Mecseknádasd
Mecsér
Mersevát
Mesterháza
Mezőhegyes
Mezőkövesd
Mezőszemere
Mezőzombor
Mihályháza
Mikófalva
Mikóháza
Misefa
Miskolc
Miskolc-Alsóhámor
Miskolc-Görömbö
Miskolc-Lillafüred
Miskolc-Tapolca
Mogyoród
Mogyoróska
Mohács
Monor
Mónosbél
Monoszló
Mór
Mórahalom
Mosdós
Mosonmagyaróvár
Mőcsény
Nádudvar
Nagyatád
Nagybajom
Nagybarca
Nagyberény
Nagybörzsöny
Nagycenk
Nagyesztergár
Nagyhuta
Nagykanizsa
Nagykovácsi
Nagykörű
Nagymaros
Nagynyárád
Nagyrábé
Nagyrada
Nagyrákos
Nagysáp
Nagyvázsony
Nagyvisnyó
Napkor
Nemesbük
Nemesded
Nemesgulács
Nemesnádudvar
Nemesvámos
Nemesvid
Nemesvita
Németbánya
Németkér
Nemti
Neszmély
Nikla
Nógrádkövesd
Nógrádmarcal
Nógrádsipek
Nógrádszakál
Noszlop
Noszvaj
Nova
Novaj
Nőtincs
Nyírábrány
Nyírbátor
Nyíregyháza
Nyúl
Óbánya
Óbudavár
Ocsa
Olaszliszka
Olmod
Oltarc
Ópusztaszer
Orfű
Orosháza
Ostoros
Oszkó
Ózd
Ozmánbük
Ozora
Őcsény
Öcsöd
Ököritófülpös
Öreglak
Őrimagyarósd
Őriszentpéter
Örkény
Örvényes
Öttevény
Öttömös
Pácin
Páka
Pákozd
Paks
Pálháza
Palkonya
Pálmonostora
Palotás
Paloznak
Pannonhalma
Pányok
Pápa
Pápakovácsi
Papos
Parád
Parádfürdő
Parádsasvár
Pásztó
Páty
Pátyod
Pécel
Pécs
Pécsely
Pécsvárad
Penészlek
Pénzesgyőr
Pér
Pere
Perkupa
Pétervására
Petneháza
Pilis
Pilisborosjenő
Piliscsaba
Pilismarót
Pilisszentkereszt
Pilisszentlaszlo
Pilisszentlélek
Pilisvörösvár
Pincehely
Piricse
Pirtó
Poganyszentpeter
Polgár
Polgardi
Pomáz
Poroszló
Porva-Szépalma
Pusztafalu
Pusztaradvány
Pusztavacs
Püspökhatvan
Püspökladány
Püspökmolnári
Püspökszentlászló
Püspökszilágy
Rábafüzes
Rábapaty
Rábaszentandrás
Ráckeve
Rajka
Rakaca
Rakamaz
Ráksi
Ráróspuszta
Rátka
Rec